a napelem, a jövő átalakítója

A napelem a fényenergiát alakítja villamos energiává. Technológia szerint két nagy csoportba oszthatjuk őket: vékonyfilm régetű és kristályos napelemek. A kristályos napelemek újabb két típusra oszthatók: poli- és monokristályos napelemekre. Ez utóbbinak nagyobb a hatásfoka, azaz kisebb felületen nagyobb teljesítmény fér el. A mono és a vékonyfilm ötvözésével születtek meg a hibrid technológiájú napelemek, melyek jelenleg a “legerősebbek”.

tovább >>>

Vékonyfilm, azaz amorf napelemek: legtöbbünk első “napelemes rendszere” volt a ’80-as évek végén elterjedt karórákba, zsebszámolókba épített verzió. Az amorf napelemek hatásfoka a leggyengébb, viszont az alacsony költségű, és gyors gyártási technológiának köszönhetően nagyon népszerű volt. Főként szabadba telepített, ipari méretű rendszerekhez használták. Napjainkra a kristályos napelemek ára olyannyira lecsökkent, hogy a gyenge hatásfokú vékonyfilmes napelemeket szinte teljesen kiszorítják a piacról. Az amorf napelemeknek azért maradt még további két jó tulajdonsága: ez egyik, hogy a teljesítményüket a napsütés mértékével szinte egyenesen arányosan képesek leadni, tehát árnyékban, vagy akár szórt fénynél is relatív jól teljesítenek. A másik előnye a legtöbb kristályos panellal szemben, hogy a keret nélküli változataik a tetőn egy nagyon homogén felületet képeznek, ezáltal exkluzív, luxus napelemes rendszerek építhetők belőlük.

A napelemek fő alkotórésze a szilícium. A blokkokba öntött szilíciumot hártya vékonyra szeletelik: ezekből lesznek a kristályos napcellák. Ezeket a félvezetőből álló cellákat megfelelő sorrendben összeforrasztják, majd egy edzett, különleges fényáteresztő képességgel rendelkező biztonsági üvegre, ún. szolárüvegre ragasztják, és hátulról egy műanyag fóliával laminálják (ritkábban egy második üvegréteget ragasztanak rá). A legtöbb napelem hátuljára kerül a csatlakozódoboz, 2 szolárkábel-kivezetéssel, ill. szolár csatlakozókkal (pozitív és negatív pólus). A napelemeket általában egy alumínium keretbe foglalják, ezzel védik a szállítás, ill. telepítés közbeni mechanikai sérülésektől.

a napelem, a jövő átalakítója

Vékonyfilm, azaz amorf napelemek: legtöbbünk első “napelemes rendszere” volt a ’80-as évek végén elterjedt karórákba, zsebszámolókba épített verzió. Az amorf napelemek hatásfoka a leggyengébb, viszont az alacsony költségű, és gyors gyártási technológiának köszönhetően nagyon népszerű volt. Főként szabadba telepített, ipari méretű rendszerekhez használták. Napjainkra a kristályos napelemek ára olyannyira lecsökkent, hogy a gyenge hatásfokú vékonyfilmes napelemeket szinte teljesen kiszorítják a piacról. Az amorf napelemeknek azért maradt még további két jó tulajdonsága: ez egyik, hogy a teljesítményüket a napsütés mértékével szinte egyenesen arányosan képesek leadni, tehát árnyékban, vagy akár szórt fénynél is relatív jól teljesítenek. A másik előnye a legtöbb kristályos panellal szemben, hogy a keret nélküli változataik a tetőn egy nagyon homogén felületet képeznek, ezáltal exkluzív, luxus napelemes rendszerek építhetők belőlük.

A napelemek fő alkotórésze a szilícium. A blokkokba öntött szilíciumot hártya vékonyra szeletelik: ezekből lesznek a kristályos napcellák. Ezeket a félvezetőből álló cellákat megfelelő sorrendben összeforrasztják, majd egy edzett, különleges fényáteresztő képességgel rendelkező biztonsági üvegre, ún. szolárüvegre ragasztják, és hátulról egy műanyag fóliával laminálják (ritkábban egy második üvegréteget ragasztanak rá). A legtöbb napelem hátuljára kerül a csatlakozódoboz, 2 szolárkábel-kivezetéssel, ill. szolár csatlakozókkal (pozitív és negatív pólus). A napelemeket általában egy alumínium keretbe foglalják, ezzel védik a szállítás, ill. telepítés közbeni mechanikai sérülésektől.



Székhely: H-9400 SOPRON, Balfi út 87. | Iroda: H-9400 SOPRON, Somfalvi út 10.